cimer mezolak

„Nem vagyok futóhomok, melyet bármely széláramlat bármely égtáj felé sodorhat, hanem ember vagyok,
ki szülőföldjén helytáll akkor is, ha dacolni kell a zord idők viharaival.”

 


Tisztelt Látogató!

Köszöntöm Önt Mezőlak község megújult internetes oldalán, az új mezőlaki honlapon. Nagy Gábor polgármester vagyok, 2009 decembere óta a község lakosságának bizalmát élvezve végzem a munkámat.

Képviselőtársaimmal és a polgármesteri hivatalnál dolgozó munkatársaimmal arra törekszünk, hogy községünk a vidéki életre jellemző nehézségek ellenére is fejlődjön és ez a fejlődés a jövőben a lehetőségekhez képest felgyorsuljon.

Elsődleges célunk a település esztétikai képének javítása, intézményeink működőképességének fenntartása, a közszolgáltatások nívójának emelése.

Honlapunk kettős céllal jött létre. Az egyik, hogy bemutassuk településünk látnivalóit, kulturális életét minden érdeklődő számára. A másik célunk, hogy községünk lakossága számára a közérdekű információk és szolgáltatások elérhetővé váljanak. Ezáltal erősítjük a Polgármesteri Hivatal szolgáltató jellegét, és egy új kommunikációs csatornát nyitunk meg.

 

Honlapunkat ajánljuk azoknak is, akik közösségünk tagjai voltak, de a sors távolra sodorta őket és most virtuálisan hazalátogatnak. Engedje meg, hogy pár szóval bemutassam Önnek községünket, az itt élő emberek életét, mindennapjaikat.

Induljon el velem egy virtuális sétára, ismerje meg a településünket néhány szép fotó segítségével!

Bízom benne, hogy emellett sok hasznos és érdekes információt talál az oldalainkon.

A több mint ezer lakosú Mezőlak, amely a térség egyik legnagyobb települése Pápától 9 km-re helyezkedik el és több irányból is gond nélkül megközelíthető.

A község jövője szempontjából meghatározó földrajzi fekvése, valamint az, hogy talán az országos átlaghoz képest jobb demográfiai mutatókkal rendelkezik. A településrendezési terv lehetőséget ad új utcák létesítésére, amelyek a falu központjához közel, nyugodt csendes környezetben helyezkednek el.

A falu vezetésének egyik legfontosabb célja, hogy segítve boldogulásukat helyben tartsa a fiatal nemzedéket, s így Mezőlak család-barát településsé váljon.

Községünkben két nagy ipari terület is található és az itt működő vállalkozásokban dolgozók száma lassan eléri már a 600 főt. Az önkormányzat számára kiemelten fontos, hogy a településen üzemelő vállalkozások számára versenyképességük megőrzéséhez megfelelő körülményeket, a nehézségekkel és problémákkal küzdőknek pedig segítő kezet nyújtsunk.

         

Bízom abban, hogy honlapunkat böngészve sikerült felkeltenem az érdeklődését településünk iránt és rövidesen Önt is személyesen köszönthetjük Mezőlakon.

Őszinte tisztelettel és barátsággal köszönti Önt :

Nagy Gábor

polgármester

Ugrás a lap tetejére